Rangos elismerésben részesült a Pannonia Bio

Nem mindennapi elismerésben részesült októberben a Pannonia Bio mérnökeiből és szakértőiből álló csapat, amely a biofinomítók szén-dioxid kibocsájtásnak csökkentését, s zöldebb bioetanol előállítását megcélzó sikeres projektjével érdemelte ki a IChemE Global Energy díját. 

A nemzetközi díjat egy vegyészmérnökökből álló csoport, az Institution of Chemical Engineers szervezet hozta létre azzal a céllal, hogy olyan mérnöki projekteket támogassanak, amelyek a társadalom számára kiemelkedően hasznos fejlesztéseket jelentenek.

Az IChemE számos elismerése közül az „Energy” díj olyan tudományos eredményekért ítélhető oda, melyek átütő eredményt hoznak az energiahatékonyság területén: olyan technológiai eljárásért, folyamatért vagy termékért adható, melynek során jelentős mértékben sikerül a felhasználandó energiamennyiség, energiaintenzitás csökkentése. 

A Julian Parra, Volford András és Graeme Hansen által vezetett csapat pontosan erre törekedett. Az ötlet megszületésétől számított három kemény munkával töltött év után, a csapatnak sikerült egy olyan innovatív technológiát megvalósítani, ami jelentős mértékben csökkenti a dunaföldvári Pannonia Bio biofinomítójának üvegházhatású gáz kibocsájtását: így az általunk gyártott bioetanolunk még környezetbarátabbá vált. 
A projekt 2021. márciusa óta teljes kapacitással működik: Julian Parra-tól, a Pannonia Bio műszaki fejlesztésekért felelős menedzserétől megtudtuk „a fejlesztés magasabb hatékonyságot biztosít alacsonyabb költségek mellett – 5,9 MW villamos energia felhasználásával, 33 MW-tal csökkentettük a földgázfogyasztásunkat”.

Volford András, Julian Parra és Graeme Hansen

Az etanol előállítása során a biofinomítók energiafogyasztásának jelentős részét a desztillálási és dehidratálási folyamatok emésztik fel. A csapat legfontosabb feladata az intelligens hő integrálás biztosítása, valamint az energiahatékonyság növelése volt, amely a költségcsökkentés és a szén-dioxid kibocsátás mérséklése mellett a vállalat versenyképességét is növelte. 

A sikerhez vezető út komoly kihívásokat tartogatott. Technikailag rendkívül összetett feladatot vittek véghez, s azt is meg kell említeni, hogy hasonló léptékben korábban még senki nem próbálkozott hasonló vállalkozásra. Ráadásul a fejlesztés a gyár négy szorosan összekapcsolódó területét is érintette: a desztillációt, a bepárlókat, a molekula szűrőket és a gőzkazánokat is. 

Az etanol pára komprimálásával járó kockázat minimalizálása érdekében a berendezések és a környező folyamatok nagymértékben automatizáltak, ami megkönnyíti az új technológia és a már meglévő központi üzem összekapcsolását is.

Az eredményeknek köszönhetően a csapat tagjai úgy vélik, munkájuk sikeres volt. Karbonlábnyomunk és a fosszilis tüzelőanyagok használatának csökkentése mellett jól látható az is, hogy egy ilyen projekt hatalmas hatással lehet az iparág fejlődésére, hiszen ez a technológia akár más típusú desztillálókra is alkalmazható.