Pannonia Bio közlemény

A Pannonia Bio Zrt. örömmel jelenti be, hogy 2020 márciusától Pavel Kudriavtcev tölti be a cég vezérigazgatói pozícióját. A társaság egyúttal büszkén teszi közzé a HÉTFA Kutatóintézet által készített közgazdaságtani hatástanulmányt, amely a Pannonia Bio elmúlt öt éves tevékenységét vizsgálja.

A HÉTFA hatástanulmány szerint a Pannonia Bio tevékenysége csak 2019-ben mintegy 712 millió euróval járult hozzá Magyarország GDP-jéhez miközben 2580 munkahely fenntartását támogatta, valamint közel 220 millió euró összegű adóbevételt generált a helyi és központi költségvetés számára. A vizsgált adatok azt mutatják, hogy minden liter etanol, amelyet a Pannonia Bio 2019-ben előállított, több mint 1 euró GDP növekedést eredményezett Magyarországnak. Bár a tanulmány nem vizsgálta a Pannonia Bio által végzett széleskörű tevékenységek környezetvédelmi hatását, elmondható, hogy a vállalat által előállított etanol a közlekedési szektorban alkalmazva éves szinten 800 ezer tonna szén-dioxid megtakarítást képes elérni.

A Pannonia Bio jelenleg egy több éves (2019-2021) fejlesztési célú befektetési terv megvalósításán dolgozik, melynek keretében 150 millió eurót meghaladó értékű beruházásokat hajt végre a megújuló energia, energiahatákonyság-fejlesztés, biogáz, valamint a termésnövelő szerek és takarmány szektorokban.

Pavel Kudriavtcev, a cég vezérigazgatója szerint „a Pannonia Bio csapatának valamennyi tagja elismerést érdemel, hiszen termelőüzemünk a kialakult válság ellenére továbbra is maximális kapacitáson tudott működni az elmúlt időszakban. Emellett bizakodásra ad okot, hogy a cég által eltervezett befektetési stratégia megvalósítása terv szerint halad tovább. Ezúton szeretnénk köszönetünket kifejezni a Magyar Kormány és kiemelten az Operatív Törzs felé, amely magas szintű szakmai munkájával lehetővé tette valamennyi logisztikai és egyéb akadály elhárítását, amelyek veszélyeztethették volna a társaság működését. Különösen büszkék lehetünk arra, hogy a nehézségek ellenére a Pannonia Bio az elmúlt időszakban is növelte foglalkoztatottjainak létszámát.” A vezérigazgató hozzátette: „A HÉTFA tanulmány eredményei örömmel töltenek el, hiszen amellett, hogy megmutatják a Pannonia Bio tevékenységének jelentőségét a hazai agráriumban, számszerűsíthető módon adatokkal támasztják alá a cég nemzetgazdaságra gyakorolt pozitív hatását is.”

A társaság jelenleg az általa megtermelt etanol jelentős részét a COVID-19 elleni védekezésre fordítja. Ez a mennyiség az Európai Unió összes polgárára (460 millió fő) vetítve fejenként havonta 100 ml mennyiségű kézfertőtlenítőszer biztosítására elegendő.

„A koronavírus világjárvány kitörése óta társadalmi kötelezettségünknek érezzük, hogy a rendelkezésre álló eszközöknek megfelelően felajánlásokkal segítsük a helyi közösségek, környékbéli ipari létesítmények, valamint egészségügyi intézmények munkáját. Cégünk folyamatosan vizsgálja a további területeket, ahol segíteni tudja a járványellenes intézkedéseket” mondta Hódos Ferenc, a Pannonia Bio stratégiai igazgatója.

A Pannonia Bio egy ír tulajdonú vállalat, amely dunaföldvári biofinomító üzemében gabonafélékből állít elő fenntartható biotermékeket. A társaság 2019-ben több mint 1,2 millió tonna hazai kukorica feldolgozásával 500 millió litert meghaladó mennyiségű etanolt, több mint 300 ezer tonna GMO-mentes magas fehérjetartalmú állati takarmányt és mintegy 10 ezer tonna kukoricaolajat állított elő. A Pannonia Bio termékei Európa és világszerte harmincnál is több országba kerülnek exportálásra.

A jövőbeni befektetési tervek kapcsán Pavel Kudriavtcev elmondta, hogy „a Pannonia Bio ezen a nyáron kezdi meg egy jelentős méretű, ú.n. „fejlett bioüzemanyagok” előállítására képes biofinomító üzem felépítését. Az itt megtermelt bioüzemanyag várhatóan elegendő lesz ahhoz, hogy Magyarország teljesítse az EU-s Megújuló Energia Irányelvben meghatározott „fejlett bioüzemanyagokra” vonatkozó előírásokat 2020-ban és az ezt követő néhány évben. Emellett a társaság egy hatalmas energiahatékonyság javítást célzó beruházás keretében fejlesztéseket hajt végre meglévő üzemegységein, melynek eredményeként 0,8 PJ energia megtakarításra lehet számítani. Ez a mennyiség elegendő ahhoz, hogy Magyarország teljesítse a kitűzött energiahatékonyság javítási céljainak 10%-át. A napenergia iparágban végrehajtott befektetéseknek köszönhetően ez év végére legalább 35 MW kapacitású működő naperőmű lesz a Pannonia Bio tulajdonában, melynek köszönhetően olyan vidéki területeken is lehetőségünk nyílik a munkahelyek és bevételek támogatására, ahol korábban nem volt jelen a vállalat.”

 

Pavel Kudriavtcev (balra) a távozó vezérigazgató, Julian Patton mellett a Pannonia Bio dunaföldvári üzemének bejáratánál az év korábbi szakaszában.


Pavel Kudriavtcev több évtizedes operációs és menedzsment tapasztalattal csatlakozott a Pannonia Biohoz. Korábban nemzetközi szinten is jelentős alkoholipari vállalatokban töltött be különböző vezetői pozíciókat. A Pannonia Bio vezérigazgatói székében Julian Pattont váltja, akinek hároméves tevékenysége alatt a társaság teljesítménye és profitabilitása kétszámjegyű százalékos növekedést produkált.

Teljesítmény és kilátások:
A 2019-es esztendő rekord év volt a Pannonia Bio Zrt. történetében, 27.5%-kal nőttek az eladások, amelyek átlépték a 367 millió eurós határt. Továbbá 152%-kal nőtt a cég adózás előtti bevétele is – 95,8 millió euró –, melyet az erős etanol árak is elősegítettek.

Az előző év végét követően gyengült a közlekedési ágazat irányából érkező etanol kereslet a koronavírus járvány miatt. Ez gyengítette az etanol árát, amely jó eséllyel befolyásolhatja a cég profitjának alakulását a 2020-as évben. A koronavírus járványon túl, a Pannonia Bio egyre bővülő üzleti kilátásai pozitívak, mivel a vállalat remek ütemben halad előre 150 millió eurós beruházási programjával, amely számos meglévő és új termék területeket érint, különösképp a napenergia és az innovatív termékek, anyagok előállításában.

További információ, kapcsolat:
press@pannoniabio.com 

Megjegyzés a szerkesztők számára:
A Pannonia Bio egy ír családi tulajdonú mezőgazdasági cég, a ClonBio Group Limited (ClonBio) leányvállalata, amely Kelet-Közép-Európa legnagyobb kukorica feldolgozóját üzemelteti. Világszínvonalú termelési eljárásokat alkalmaz és ezen felül támogatja az új, innovatív biotermékek bevezetését.

Pannonia Bio Társadalmi és Gazdadasági Hatástanulmányát – melyet a HÉTFA kutatóintézet jelentése alapján készítettek, IDE kattintva érheti el.  

A HÉTFA Kutatóintézet tanulmányát IDE kattintva érheti el: